Az ingó, szűk kapu megzörren és kitárul:Én sétálok megint az apró kert ölén,És mézesen tüzel a délelőtti fény,Túlérett szirmokon a nedves ragyogás gyúl. Semmi sem változott. Nádszékek sora sárgulA halk lugasban, a vadszőlő rejtekén...A szökőkút ezüst morajt úsztat…

Szeles, fehérlő délutánon,mikor dalt hallasz messze, távol,a tiszta, illatterhes égbőlhull a napfényes, könnyü zápor. Akáctömjén röpül a légben,a lomb merengő, szűz fehérség,kis, ideges lányok kacagnak,veri az ördög a feleségét. Nyílt arccal isszuk az esőt…